Teljesítette futópróbáját a NASA marsjárója

Fél évvel a vörös bolygóra tervezett indulása előtt sikeresen teljesítette futópróbáját az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója – közölte a NASA pasadenai bolygókutató központja.

Belépés a chatbe

A december 17-én elvégzett tesztek előzetes értékelése szerint a 10 órán át tartó maratoni próbán a rover minden rendszere összhangban működött, a marsjáró előre és hátra haladt, forgolódott a pasadenai központban. A következő alkalommal a Mars-2020 rover már a vörös bolygó talaján fog haladni – olvasható a központ honlapján közzétett közleményben.

“A Mars-2020 kiérdemelte jogosítványát” – idézte a közlemény Rich Riebert, a marjáró mobilitási rendszereének mérnökét. “A teszt egyértelműen bizonyította, hogy a rover képes saját tömege által működni és először mutatta meg az autonóm-navigációs funkciók képességeit. Ez egy nagy mérföldkő a marsjáró számára” – tette hozzá.

A Mars-2020 rovert 2020 júliusában vagy augusztusában tervezik a vörös bolygóra indítatni, hogy adatokat és mintákat gyűjtsön és elemezzen a bolygó klímájáról, geológiájáról, a mikrobiális élet jeleit kutassa és előkészítse emberek jövőbeni utazását a Marsra. A tervek szerint 2021 februárjában landolna a vörös bolygó Jezero-kráterének térségben.

A Mars-2020-at úgy tervezték, hogy a korábbi marsjárókhoz képest jóval több döntést legyen képes meghozni mozgását illetően.

A szenzorokkal, “duplaagyú” számítógéppel, duplalencsés kamerával, kifinomult navigációs rendszerrel felszerelt rover mintegy 570 kilogramm súlyú. Kerekeit jóval tartósabbra tervezték. Mindez azt jelenti, hogy átlagosan képes lesz mintegy 200 métert megtenni egyetlen marsi napon.
– MTI –

Teljesítette futópróbáját a NASA marsjárója
Cimke:         

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás