Fele-fele arányban írta a VIII. Henriket Shakespeare és John Fletcher

Egyenlő arányban működött közre a VIII. Henrik című királydráma megírásában William Shakespeare és John Fletcher – állapította meg egy cseh kutató, aki gépi tanulásra épülő technológiát alkalmazva tanulmányozta a művet.

Belépés a chatbe

Shakespeare az 1500-as évek végétől az 1600-as évek elejéig élt és alkotott, olyan műveket hagyva maga után, mint a Hamlet, a Macbeth, valamint a Rómeó és Júlia. Az ő nevéhez fűződik a VIII. Henrik is, noha a történészek többsége egyetért abban, hogy ennek megírásában segítettek neki. Sokak szerint a közreműködő John Fletcher, a Jakab-kori színház népszerű írója volt.

A prágai Cseh Tudományos Akadémia kutatójában, Petr Plechácban felmerült a gondolat, hogy vajon gépi tanulási technológia segítségével meg lehet-e állapítani, hogy a színdarab mely részeit írta Shakespeare és melyeket Fletcher – olvasható a techxplore.com. technológiai hírportálon.

A kutató egy gépi tanulási algoritmust fejlesztett ki, amely elemzi egy adott író stílusát, azonosítva benne bizonyos jellegzetességeket. Az algoritmust Shakespeare és Fletcher saját művein “edzette”, majd lefutatta a VIII. Henriken is.
Az eredmények azt mutatják, hogy a két férfi egyenlő arányban vett részt a darab megírásában és az algoritmusnak köszönhetően Plechác azt is pontosan látta, hogy ki írta az egyes részeket.

Az arXiv szerverre, a tudományos munkák online adattárába feltöltött tanulmányában a kutató kifejti, hogy a két író általában jelenetenként váltotta egymást, de előfordult, hogy egyikük elkezdte, a másik pedig befejezte a színt.
Plechác egy harmadik korabeli színdarabíró, Philip Massinger esetleges közreműködését is vizsgálta, de az ő kéznyomát nem találta az algoritmus a VIII. Henrikben
– MTI –

Fele-fele arányban írta a VIII. Henriket Shakespeare és John Fletcher
Cimke:     

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás