Kutatócsoport alakul a dinoszauruszok gyors növekedésének vizsgálatára

Nemzetközi kutatócsoport alakul a dinoszauruszok gyors növekedésének vizsgálatára – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)-Magyar Természettudományi Múzeum (MTM)- Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Paleontológiai Kutatócsoport egyik tagja szombaton az M1 aktuális csatornán.

Belépés a chatbe

Prondvai Edina elmondta: a kutatások szerint a csont- és porcszövet furcsa keveréke, a chondroid csont segíti a kiskacsák végtagcsontjainak fejlődését, és mivel a madarak az egyetlen dinoszauruszcsoport, amely túlélte a földtörténeti kréta időszak végén bekövetkezett tömeges kihalást, feltételezhető, hogy a dinoszauruszokban is jelen volt a gyors növekedést lehetővé tevő chondroid csont.

A nemzetközi kutatócsoportra azért van szükség, mert evolúciós jelentősége lenne, ha megtalálnák a dinoszauruszokban a chondroid csontot. Az eddigi csontszöveti vizsgálatokból ugyanis látszik, hogy nagyon gyorsan nőttek, ezzel pedig válasz születne arra, hogyan voltak erre képesek – tette hozzá.

Tudatta, a kutatás során Tyrannosaurus rex és más dinoszauruszok csontjait is vizsgálják majd, az eredményeket pedig összevetik a madármintákkal.

Hozzátette: a dinoszauruszcsontokat az Egyesült Államokban vizsgálják meg.
– MTI –

Kutatócsoport alakul a dinoszauruszok gyors növekedésének vizsgálatára
Cimke:             

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás