„Üstökösbölcsőt” fedeztek fel a csillagászok a Jupiteren túl a NASA Spitzer űrtávcsöve segítségével. A régió mintha ajtót nyitna az üstökösök számára a Naprendszer belseje felé.
Amikor az üstökösök a Naprendszer külső pereme felől megérkeznek, jeges részeik gázokat és port kezdenek kibocsátani, ahogy közelednek a Nap felé. Ezeknek a robbanásszerű kilökődéseknek a hatására jön létre a hullócsillagok látványos jelensége, amely felvillan a Föld éjszakai égboltján. Az üstökösök kozmikus útja régóta vitatott téma volt a szakértők között egészen mostanáig – olvasható a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Az üstökösök kiemelt jelentőséggel bírnak a csillagászok számára, mivel olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek tökéletesen megőrződtek a Naprendszer születésének korából.
Az Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának tudósai felfedeztek egy térséget a Jupiter gázóriása mögött, amely úgy viselkedik, mint egy „üstökösbejáró”. Ezen a bejárón érkeznek a jeges, üstökösszerű égitestek, úgynevezett kentaur típusú objektumok a Naprendszer óriás bolygói, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz felől a Naprendszer magjának irányába. Innentől kezdve ezeket az üstökösöket csapdába ejtheti a Föld közelsége.
A kentaur típusú objektumokról úgy vélik, hogy a Kuiper-övből származnak, egy fagyott objektumokban gyakori, a Neptunusz mögötti régióból. Ez a terület mintegy 50 csillagászati egységnyi távolságra terjed ki. Egy csillagászati egység a Nap és a Föld átlagos távolsága, nagyjából 150 millió kilométer.
A Neptunusz közelsége beljebb löki ezeket az objektumokat és kentaurokká válnak. A Naprendszer szíve körül mintegy ezer rövidperiódusú üstökös kering. Ezek között az úgynevezett Jupiter-család üstökösei (JFC) között vannak azok, amelyeket meglátogattak már űrszondák például a NASA Deep Impact, Stardust és Rosetta missziója során.
Kathryn Volk, az Arizonai Egyetem kutatója szerint ezeknek az objektumoknak kaotikus a pályája, így nem követhető, milyen úton haladtak, míg JFC-vé váltak. „Ez megnehezíti annak kiszámítását, honnan érkeztek pontosan és merre tarthatnak a jövőben” – emelte ki.
A kutatók tanulmányukat az Astrophysical Journal Letters című szaklapban mutatták be.
– MTI –