Gigászi energiakitörés hasított át a Tejútrendszeren 3,5 millió évvel ezelőtt

Gigászi energiakitörés hasított át a Tejútrendszeren 3,5 millió évvel ezelőtt, a galaxis közepén lévő nagyon nagy tömegű fekete lyuk közeléből indulhatott – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Belépés a chatbe

A felfedezés szerint a Tejútrendszer középpontja dinamikusabb lehetett, mint korábban vélték – írta a BBC hírportálja hétfőn.

“Inaktívnak gondoltuk a Tejútrendszert, egy nem túl fényes középponttal” – mondta Magda Guglielmo, az ausztráliai Sydney-i Egyetem tudósa, az Astrophysical Journal című szaklapban rövidesen megjelenő tanulmány társszerzője.

Az energianyaláb két hatalmas “tölcsért” hozott létre, amelyek áthasítottak a Tejútrendszeren, és otthagyták a nyomukat az úgynevezett Magellán-áramláson, amely a közeli Nagy és a Kis Magellán-felhő nevű törpegalaxisoktól a Tejútrendszer déli pólusáig terjedő hosszú, nagy sebességű gázfelhőkből álló “szalag”.

Az áramlás átlagosan 200 ezer fényévnyire halad a Tejútrendszertől.

Az ausztrál-amerikai kutatócsoport szerint a kitörés túlságosan nagy volt ahhoz, hogy bármi másból származhatna, mint a galaxisunk közepén lévő nagyon nagy (szupermasszív) tömegű fekete lyukkal kapcsolatos nukleáris tevékenységből.

A Sagittarius A* (Sgr A*) nevű óriás fekete lyuk több mint négymilliószor nagyobb a Napnál.

“A kitörés olyan lehetett, mint egy világítótorony fénycsóvája. Képzeljük el a sötétséget, amiben valaki egy kis időre felkapcsolja a jelzőfényt” – magyarázta Joss Bland-Hawthorn asztrofizikus, a kutatócsoport vezetője, szintén a Sydney-i Egyetem professzora.

A Hubble űrteleszkóp adatait elemezve a tudósok azt kalkulálták, hogy a gigászi kitörés valamivel több mint hárommillió évvel ezelőtt ment végbe, ami galaktikus mércével mérve döbbenetesen közeli múlt.

Ugyanebben az időben a Földön már 63 millió éve becsapódott az aszteroida, amely a dinoszauruszok kihalását okozta, az emberi faj egyik ősi elődje, az Australopithecus pedig már létezett Afrikában.

A tudósok becslése szerint a kitörés nagyjából 300 ezer évig tartott, ami galaktikus viszonyok között rendkívül rövid idő.
– MTI –

Gigászi energiakitörés hasított át a Tejútrendszeren 3,5 millió évvel ezelőtt
Cimke:         

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás