Szent Imre-szobrot avattak a Veszprém megyei Szentimrefalván

Szent Imre emléke máig összeköti a nevét viselő települések lakosait – hangoztatta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Veszprém megyei Szentimrefalván vasárnap, a Szent Imre-szobor avatása alkalmából tartott ünnepségen.

Belépés a chatbe

Lezsák Sándor úgy fogalmazott: Imre herceg Árpád-házi királyfi volt, akit uralkodásra és a magyar állam megerősítésére készítettek fel, ebben azonban korai halála megakadályozta. A szobor olyan fiatalembert formáz, akiről hihető, hogy képes uralkodni – tette hozzá.

Az Országgyűlés alelnöke felidézte: Szent Imre 24 esztendős volt, amikor egy állítólagos vadászbaleset áldozata lett. A pozsonyi csatát követő 130 esztendőben sikerült távol tartani az ellenséget a fejedelmeknek, ennek a történelmi helyzetnek az örököse lehetett volna Szent Imre herceg – tette hozzá.

Az Árpád-házi királyfit tudatosan nevelték az uralkodásra, élete első hét évében édesanyja gondoskodott róla, majd Gellért püspök nevelte hét esztendeig, végül István király tanította hét évig. Már a koronázásra készültek, amikor érkezett a hír a balesetről – mondta Lezsák Sándor.

Zalavölgyi László, Szentimrefalva független polgármestere arról beszélt, hogy a Szent Imre nevét viselő tizenegy település közül egy híján valamennyi delegáció jelen van. Közölte: a szobor a Lakitelki Népfőiskola ajándéka.

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője összmagyarsági ünnepnek nevezte a rendezvényt, amelyen határon túli magyarok is részt vesznek. Azt mondta, történelmi hagyományaink és hitünk megőrzése tette lehetővé, hogy megőrizzük magyarságunkat.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke szerint az ünneplő települések felismerték az összetartozás erejét.

A katolikus templom szomszédságában álló, bronzból készült Szent Imre-mellszobor Lantos Györgyi alkotása.
– MTI –

Szentimrefalva, 2019. augusztus 25.
Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke beszédet mond Szent Imre herceg szobrának felavatásán Szentimrefalván 2019. augusztus 25-én. A katolikus templom szomszédságában álló, bronzból készült Szent Imre-mellszobor Lantos Györgyi alkotása.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Szent Imre-szobrot avattak a Veszprém megyei Szentimrefalván
Cimke:     

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás