A nők között több az Alzheimer-kóros, mint a férfiak között

Több az Alzheimer-kóros a nők között, mint a férfiak között. Az okok feltárásában új kutatások hoztak eredményt – adta hírül a BBC News szerdán.

Belépés a chatbe

Korábban a tudósok úgy vélték, azért több a nő az Alzheimer-kórban és demenciában szenvedők között, mert a nők tovább élnek. A kutatók azonban most más okokat is feltártak. Az Alzheimer Szövetség Los Angeles-i nemzetközi konferenciáján adták közre eredményeiket, amelyek szerint az agyi kapcsolatok és a betegségkockázattal kapcsolatos, nemekre jellemző gének különbségei állnak a dolog hátterében.

Nagy-Britanniában mintegy félmillió nő szenved demenciában, a férfiak közül 350 ezren. A legtöbb embernél 65 éves kora után alakul ki a betegség, holott ez normálisan nem jár együtt az öregedéssel. Az Alzheimer-kór a fiatalabb embereket is elérheti.

A Vanderbilt Egyetem Orvosi Központjának kutatói több száz férfi és nő agyáról készült szkennelt képeken vizsgálták a tau-fehérje jelenlétét. Az Alzheimer egyik jellegzetes tünete ugyanis a tau-fehérjecsomók és az amiloid plakkok kialakulása az agyban. Ezek a mérgező, gubancos csomók megölik az agysejteket, ami memóriavesztéshez vezet.

A kutatók különbséget találtak abban, ahogy a nemek szerint a tau-fehérjék elterjednek az agy régióiban. A tanulmány szerint úgy tűnik, hogy a nők agyának bizonyos régiói között, amelyekben ezek a tau-fehérjecsomók kialakulnak, jobb a kapcsolat. Emiatt a kapcsolat miatt a nőknél valószínűleg nagyobb a kockázata, hogy a tau gyorsabban elterjed az agyban, és ez serkentse a kognitív hanyatlást.

A Miami Egyetem egy másik tanulmánya arra talált bizonyítékot, hogy nőkre és férfiakra jellemző gének kapcsolatba hozhatók az Alzheimer-kockázattal. Ez alapján a nőknél és a férfiaknál külön kockázati profilt lehet felállítani.

Brian Kunkle, a kutatás vezetője elmondta: „a genetika hozzájárulhat a betegség kockázati és progressziós különbségeihez” a két nem között. Az azonban nem világos egyelőre, hogy ez a megállapítás mennyire használható fel a nők és férfiak betegségkockázatának meghatározásában.

„Még nem tudjuk, hogy miért kapcsolódnak bizonyos gének az Alzheimer-kórhoz az egyik nemnél, és miért nem a másiknál, de ha kiderül, az választ adhat arra, hogy miért él több nő demenciával, mint férfi” – hangsúlyozta Jana Voight, a brit Alzheimer Kutatóintézet kutatásvezetője.
– MTI –

A nők között több az Alzheimer-kóros, mint a férfiak között
Cimke:             

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás