A marsi légkör ingadozó metánszintje rejtély a tudósok számára

A korábban mérteknél háromszor több metánt észlelt a múlt héten a Mars légkörében a NASA Curiosity nevű marsjárója, a hétvégén megismételt mérések azonban kimutatták, hogy jelentősen csökkent a metánszint, egymilliárd részecskéből kevesebb mint egy egység metán, ami szinte azonos a Curiosity által korábban rendszeresen észlelt háttérszintnél – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal hétfő este.

Belépés a chatbe

Ez azt jelzi, hogy a múlt héten mért metánszint – a legnagyobb, amit a Curiosity műszerei valaha mértek – egyike volt a múló metáncsóváknak, amelyeket a múltban is megfigyeltek. A kutatók korábban is észlelték szezonálisan a metánszint növekedését és csökkenését, nem találtak azonban rendszert ezen múló metáncsóvák megjelenésére – olvasható a NASA honlapján.

„A metán rejtélye folytatódik. A korábbinál is nagyobb késztetést érzünk arra, hogy folytassuk a méréseket és összetegyük tudásunkat, hogy rájöjjünk, miként viselkedik a metán a Mars légköréban.

A Curiosity marsjárónak nincsenek olyan műszerei, amelyek egyértelműen képesek megállapítani azt, hogy a metán forrás biológiai vagy vulkanikus eredetű, ősrégi, vagy napjainkból ered. Ezen csóvák jobb megértése együtt más Mars-missziók méréseivel segíthetik a kutatókat meghatározni, hol vannak metánforrások a vörös bolygón.

Múlt héten a Curiosity meglepő eredményt továbbított a Földre, a legnagyobb mértékű metánszintet mérte a vörös bolygó légkörében, egymilliárd egységenként (ppbv) 21 részecskét, ami háromszorosa a korábban már mért mértékeknek.

Mivel a metán a földi élet fontos forrása, az eredmény felvillanyozta a kutatókat, mondván az az élet jelenlétét jelezheti.

A Marson több lehetséges módja van a metántermelődésnek.

Ha léteznek még rajta mikrobák, azok is szolgálhatnak a metán forrásaként. A távoli múlt mikroorganizmusai által termelt metánt magába rejthette a jég is, amely olvadásakor felszabadulhat a gáz a légkörbe.

Bizonyos geológiai folyamatok is termelhetnek metánt, nincs feltétlenül szükség biológiai folyamatra. Ilyen a szerpentinizáció, egy hőt és vizet igénylő kőzetátalakulási folyamat a kéregben. A metán ebben az esetben a folyamat mellékterméke.

A metánszivárgás ismert folyamat a Földön a tektonikus törésvonalak mentén és természetes gázmezőkön.
– MTI –

A marsi légkör ingadozó metánszintje rejtély a tudósok számára
Cimke:             

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás