Lassan, de folyamatosan emelkedik a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) vadon élő példányainak a száma, ami azt jelzi, hogy eredményesek az orvvadászat miatt a kihalás szélére került faj megóvását célzó erőfeszítések. A 2012 és 2018 közötti időszakban évente 2,5
India madárpopulációja jelentősen megfogyatkozott az elmúlt évtizedekben
India madárpopulációja jelentősen megfogyatkozott az elmúlt évtizedekben egy kormányjelentés szerint. A legnagyobb mértékű csökkenés a sasok, keselyűk, poszátafélék és a költöző gázlómadarak számában mutatkozott – írja a BBC.com. A nemzeti madár, a kék páva vagy indiai páva (Pavo cristatus) populációja
Lószőrből készült hamis tülök mentheti meg a rinocéroszokat
Lószőrből készített hamis tülökkel lehetne elárasztani a piacot, hogy megmentsék a rinocéroszokat – ezzel az elképzeléssel álltak elő az Oxfordi Egyetem és a Sanghaji Futan Egyetem kutatói egy tanulmányban. A Scientific Reports folyóiratban publikált koncepció azon alapul, hogy az orrszarvú
Több mint ötven villanyoszlopot alakítottak át madárbaráttá a Gemencben
Biztonsággal repülhetnek ezentúl a rétisasok és a fekete gólyák a Gemencben, ahol 4 kilométer hosszú vezetékszakaszon 54 villanyoszlopot alakították át madárbaráttá – közölte az E.ON csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint most fejezik be a gemenci erdőn áthaladó 4 kilométeres